Sikeres volt az első küldöttgyűlés

2010. május 27. csütörtök, 23:09 - Szekeres István

A 2009-ben módosított alapszabálynak megfelelően a Sportegyesületek Országos Szövetsége első alkalommal tartott küldöttgyűlést. A 166 tagszervezetet 43 küldött képviselhette, s közülük 35 élt a jogával. Mesterházy Attila elnök hangsúlyozta: „A regionális szerveződés lehetőség a helyi érdekérvényesítésre, a még szorosabb együttműködésre.” Elismerést vehetett át Zsigmond László (képünkön), a kőbányai szövetség húszéves jubileuma alkalmából. Aláírták a SOSZ és a SIOSZ együttműködési megállapodását.

Sikeres volt az első küldöttgyűlés

A Magyar Sport Házának nagy tanácstermében dr. Koszoru István, a küldöttgyűlés levezető elnöke megszavaztatta a küldöttekkel a napirendet, a fogadtatás egyhangú volt, és a munka annak megfelelően folyt. Még inkább pergett. A kisebb létszám mind a gyors regisztrációt, mind pedig a vita menetét kedvezően befolyásolta.
Az elnökség szakmai beszámolójához Mesterházy Attila tett szóbeli kiegészítést. Kiemelte: „Az elődök nagyszerű kezdeményezésének, és kitartó, okos munkájának köszönhetően kialakult a SOSZ markáns építménye. Tavaly fogtunk bele abba, hogy ennek az építménynek az emeleteit is berendezzük, még otthonosabbá tegyük az ország különböző részein dolgozó tagszervezeteink számára. A regionális szerveződés lehetőség a helyi érdekérvényesítésre, a még szorosabb együttműködésre, és – nem mellesleg – megfelel az uniós irányelveknek. Hogy ez egy év alatt megvalósulhatott, azért köszönet mondok Ujhidy Tibor alelnöknek, aki nemcsak az új szervezeti forma kidolgozásába, hanem a megvalósulásába is rengeteg munkát fektetett. De elismerés illeti mindazokat, akik ebben a folyamatban részt vettek. Azoknak is, akik a kérdéseikkel, netán a kétségeikkel hozzásegítettek ahhoz, hogy minden részlet világos és közérthető legyen.”
A közgyűlés végén külön köszönetet mondott Nagy Tímea általános alelnöknek is az áldozatos munkájáért. A két köszönet között peregtek a kötelező napirendi pontok. A 2009. évi mérleghez kapcsolódó pénzügyi-gazdasági beszámoló előadója Fekete Mária gazdasági vezető volt, a Felügyelő bizottság beszámolóját Ludvig Zoltán elnök terjesztette elő, majd a küldöttgyűlés elfogadta a 2010. évi költségvetést. (A szakmai jelentést Egy esztendő a mérlegen címmel a honlapunkon is közzétettük.)
Ujhidy Tibor alelnök tartott tájékoztatót a regionális átalakulás helyzetéről és a további feladatokról. Örömmel állapította meg, hogy a küldöttgyűlésen sokan jelentek meg „csak” tanácskozási joggal, ami jelzi a szövetség munkája iránt megnyilvánuló általános érdeklődést. A vita megmutatta: sok még a bizonytalanság az új szervezeti forma értelmezésében a tagság körében. (Ennek megfelelően a sosz.hu is igyekszik majd hozzájárulni ahhoz, hogy egyre több kérdőjel tűnjön el megnyugtatóan.) Egyetértés fogadta viszont az alelnök megállapítását, hogy a szervezeti átalakításnak és a szolgáltató SOSZ erősödésének párhuzamosan kell haladnia.
A SOSZ kinnlevőségeivel kapcsolatban kellemetlen esetek kerültek terítékre. Jelentős az adóssága a Kaposvári Rákóczinak, amely azonban a korábbi formájában már megszűnt, illetve a Bp. Spartacus SC-nek, amely a toleráns megállapodásban rögzített kötelezettségeit sem teljesítette. A küldöttgyűlés – négy tartózkodással és két ellenszavazattal – úgy döntött, hogy a követeléseknek mindkét esetben jogi úton kell érvényt szerezni.
Nem sokkal a SOSZ megalakulását követően született meg a Sportegyesületek Kőbányai Szövetsége, amelynek alapító elnöke, Zsigmond László elismerést vehetett át Mesterházy Attilától. Az elnök ezt követőn Fuhrmann Gézával, a Sportiskolák Országos Szövetségének elnökével írt alá együttműködési megállapodást.