Visszatérés a Hold utcába

2010. június 24. csütörtök, 00:26 - Szekeres István

A magyar sport állami vezetése, jelesül a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sport államtitkársága ismét a több évtizeden át otthonául szolgáló Hold utcai székházban végzi a munkáját. Egyebek között erről számolt be Iványi Dóra, az államtitkárság képviselője a SOSZ elnökségi ülésén. Elmondta, hogy a sportegyesületek működési támogatása átutalásra készen áll. Megtudtuk, hogy az idén a műhelytámogatás más formában, egyértelműen a szakszövetségeken keresztül jut el a címzettekhez.

Visszatérés a Hold utcába

(Iványi Dóra tájékoztatta a SOSZ elnökségét)

„Már csak az enter gombot kell megnyomni, és hatvanegy sportegyesület felé elindul a pénz” – mondta az ülés vendége. Mesterházy Attila kezdeményezésére és közbenjárására 2010-re jelentősen megnőtt a sportegyesületek állami támogatása: a 2009. évi 115 millióhoz képest több mint ötven százalékkal, hatvan millió forinttal lett magasabb a működésükre szánt összeg. Amint arról beszámoltunk, 81 helyre jutott a pénzből. Hatvanegy egyesület szerződése kész, további tizennégyé még aláírásra vár, de még oda is eljuthat a várva várt pénz június 30-ig, a Magyar Államkincstár nyári szünetének megkezdése előtt. Hat esetben – formai hiba miatt – pontosításra, javításra van szükség.
Tudjuk, az egykori olimpiai bajnok Czene Attila lett az államtitkár, a helyettes államtitkár pedig Szekeres Pál. Iványi Dóra elmondta: az új szervezet átvette a régi szakállamtitkárság teljes apparátusát, de a majdani, végleges csapat kialakítása még hátravan. A tervek szerint két főosztály (sportszakmai, illetve -igazgatási) jön létre.
Az idén nem lesz műhelytámogatás, illetve más formában jut el a pénz az egyesületekbe. Az új kormányzat egymilliárd forintot visszatesz a sport költségvetésébe, abból 700 millió jut a MOB-nak, amely az összeg egy részét – meghatározandó szabályok alapján – a sportági szakszövetségek között oszt el. Már megjelent az a kiegészítő rendelet, miszerint a szövetségek állami forrásból is támogathatják a tagegyesületeiket. (A rend kedvéért kell leszögeznünk, hogy ugyanezt a sporttörvény nem tette lehetővé még 2009-ben sem, ami sok felesleges vita forrása volt.) Ismert, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetéséből 12 milliárd forintot zároltak. Arra a kérdésre, hogy ez a sportot is érinti-e, Iványi Dóra igennel válaszolt.
Az öt látványsport működését segítő, tervezett adókedvezményről az államtitkárság képviselője elmondta: kísérleti jelleggel vezetik be, hiszen szükséges felmérni az állami adóbevételre tett hatását. (Más forrásból arról értesültünk, hogy a javaslatot az előterjesztők – átgondolásra – visszavonták.) Az azonban biztos, hogy a legalább ötmillió forint értékű sportlétesítmény-fejlesztésre lesz adókedvezmény.
A mindennapos iskolai testedzés bevezetését illetően – amint azt tisztáztuk – arról van szó, hogy a tanórák számát kívánják növelni, és nem más formában biztosítják a mindennapi mozgást: várhatóan 2011-től az alsó tagozat testnevelési óraszáma nő heti ötre, s majd később terjesztik ki ugyanazt a felsőre.
A SOSZ elnöksége koncepciót alakít ki: hogyan képviselheti hatékonyan az egyesületek érdekeit az új sportirányítási rendszerben. Végezetül felvette a szövetség tagjai sorába a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesületet.