Rieb felállt az FTC elnöki székéből

2010. augusztus 17. kedd, 17:54 - Szekeres István Forrás: nso.hu

A Ferencvárosi Torna Club hivatalos közleménye szerint a mai rendkívüli elnökségi ülésen lemondott tisztségéről Rieb György elnök, akinek a helyére az eddigi alelnököt, Kovács Miklóst nevezték ki, míg az új alelnök a klubalapító család tagja, Springer Miklós lesz. A közlemény szerint Rieb külföldi munkavállalás miatt távozott a posztjáról. Rieb 1994-től a Ferencváros vízilabda-szakosztályánál dolgozott, és 2007 nyarán választották meg a klub elnökének, amely poszton a távozó Dámosy Zsoltot váltotta.

Rieb felállt az FTC elnöki székéből

(A 2008-ban készült fotó eredeti szövege: Rieb György (balról) és Berki Krisztián fényes jövőt jósol a Ferencvárosnak. Nos, Rieb mostani távozása előtt, június 4-én lemondott posztjáról Berki Krisztián vezérigazgató. A helyére június 23-án Berkes Zoltánt nevezték ki, ő pedig alig másfél hónap után, augusztus 5-én állt fel az igazgatói székből. Fotó: Karnok Csaba.)

Rieb Györgynek sokat köszönhet a Ferencváros, hiszen az ő hathatós közreműködésével sikerült megmenteni az adósságban úszó klubot és a szakosztályokat. 2008 áprilisában írták alá a befektetői szerződést az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-vel a Ferencváros labdarúgócsapata, valamint az Üllői út-Könyves Kálmán körúti, a klub által használt 6+2 hektáros ingatlan értékesítéséről. A futballcsapat továbbra is az FTC Zrt. irányításában maradt, míg a Ferencvárosi Torna Club ötszázalékos tulajdonjoggal és vétójoggal rendelkezett. Az angoloktól kapott pénzből sikerült rendezni a futball és más szakosztályok adósságait.
Szintén Rieb nevéhez fűződik a szakosztályok gazdasági társasággá alakítása, ahol többségi tulajdonosként megmaradt a Ferencvárosi Torna Club, miközben lehetőség nyílott magántőke bevonására. Új szakosztályok is alakultak, mint például a férfi kézilabda, de újjáéledt a női kosárlabda is.
„A három év és három hónap hosszú idő volt, az elnökséggel együtt nagyon sokat dolgoztunk a Ferencvárosért. Kaptam egy új munkát külföldön, amely nagy kihívással jár, és elfogadtam azt. Korábban is dolgoztam már más országban, vezettem ott céget is, az elmúlt időszakban is többször tartózkodtam az országhatárokon kívül, ám ez most más lesz. Eddig egy-két napot voltam távol, míg most ennyit leszek az országban, így pedig nem lehet a Fradit vezetni, ezért mondtam le, de továbbra is elnökségi tag maradok. A mai elnökségi ülésen egyhangúlag Kovács Miklóst választottuk meg az FTC új elnökének, akinek a munkájához nagyon sok sikert kívánok" – olvasható Rieb nyilatkozata az ulloi129.worldpress.com internetes oldalon.
„Miklós több mint két éve dolgozik a Fradiért, másfél éve elnökségi tag, megbízott klubigazgató, jó szakember, és remek munkát végez. Fontosnak tartottuk a folytonosságot, és a következetes munkát, kézenfekvő volt tehát a megválasztása. Továbbra is minden segítséget meg fogok adni szeretett klubunknak, de úgy nem lehettem elnök, hogy havonta néhány napot tartózkodom csak Magyarországon. Nagyon fontos elmondani, hogy Kevin McCabe továbbra is a Zrt. tulajdonosa marad, a lemondásom oka csak az, hogy új ajánlatot kaptam, amelyet elfogadtam. Ha a tulajdonos nem maradna a Fradinál, én sem maradtam volna elnökségi tag sem. Hajrá, Fradi!" – tette hozzá a távozó elnök.
Az Üllői útra tervezett új stadion bontási és építési munkálatainak - a tulajdonos előzetes tervei szerint - idén nyár elején kellett volna elkezdődniük, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat azonban kifogásokat emelt az engedélyekkel kapcsolatban, így azok nem emelkedtek jogerőre. Az egészségügyi szervezet szerint az új komplexum veszélyeztetheti az ÁNTSZ közegészségügyi feladatok ellátását, mert túl közel kerülne a szolgálat épületeihez.

KOMMENTÁRUNK

Természetesen abból indulok ki jóhiszeműen, hogy a fenti közlemény szó szerint fedi a valóságot. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a stadion tehát egyelőre nem épül, a futballisták évek óta nem váltják meg a magyar labdarúgást, viszont rendkívül nagy a vezetők fluktuációja a klubban.
Rieb György elnökként nagy feladatokat oldott meg, de szinte kizárólag a labda érdekelte. Így az FTC kiemelkedően eredményes, klasszikus egyéni sportágai különösen megszenvedték a válsághelyzetet. Hogy csak a birkózásra hivatkozzam… 2008-ban Bácsi Péter Európa-bajnokságot nyert, Fodor Zoltán olimpiai ezüstöt szerzett, és volt a szakosztálynak egy utánpótlás-reménysége, Németh Iván, aki 2006-ban – a magyarok közül elsőként – egyazon évben nyert junior világ- és Európa-bajnokságot. Peking után derült ki, hogy a kiválóságoknak nincs hivatalos szerződésük. Heteken át azzal foglalkozott a sajtó, hogy az ünnepelt Fodorék és mestereik alkalmasint új klubot keresnek maguknak. Küszöbön állt a ferencvárosi birkózás megszűnése. Ma már aligha tisztázható, hogy milyen szerepe volt ebben Riebnek. Csak az biztos, hogy a helyzetet akkor – az elnökkel vívott elkeseredett, kemény harc árán – Kruj Iván, a birkózó-szakosztály elnöke mentette meg. Végül a megállapodást is együtt kötötték meg.
Azt hiszem, Rieb György átmeneti jelenség volt az FTC-ben és a magyar sportban. Válsághelyzetet kezelt nagyvonalúan, néha nagyhangúan (bár nem eredménytelenül), de a sport társadalmi közege neki mindvégig idegen maradt. A működése idején az FTC gyakorlatilag kimaradt mind a Magyar Olimpiai Bizottság, mind pedig a Sportegyesületek Országos Szövetsége életéből. Ezeken a terepeken előkelő idegen volt.

Szekeres István