Érdi sportexpó

2010. szeptember 2. csütörtök, 12:27 - Szekeres István

A Nagy Sportágválasztó mostani csúcsidőszakában érdekes színfolt, másfajta megoldás született Érden. A Sportegyesületek Pest megyei Szövetségének támogatásával is napvilágot látott sportexpó csak egyrészt épül a sportágakra, a középpontban itt ugyanis az egyesületek állnak. A rendezvényre szeptember 3-án, pénteken kerül sor. Ez az írás nem hírverés, nem résztvevők toborzása a célja, hiszen azt a szervezők helyben kiválóan megoldották. Inkább a sportegyesületek módszertani példatárába szánjuk, mert nagyon alkalmas rá.

Érdi sportexpó

(Az Érdi Spartacus - felvételünkön látható - szumósai is házigazdák lesznek.)

A szervezésben oroszlánrészt vállalt Tóth Judit, az SPMSZ szervező és szponzori bizottságának elnöke. Fontos részletek a sportegyesületi vezetőknek írt leveléből:
„A rendezvény lényege az, hogy az érdi sportegyesületekkel minél több érdi gyermek találkozhasson. Fontos, hogy az ide látogató gyerekek testközelből ismerkedhessenek meg az egyesületekkel, a sportágakkal, beállhassanak nyílt edzésekre, foglalkozásokra, kedvet kapjanak a sportolásra, megismerkedhessenek leendő edzőikkel, csapattársaikkal. Az egyesületeknek ez a rendezvény stratégiailag fontos utánpótlás-toborzó fórum lehet. Ezért kérlek benneteket, hogy a kilátogató gyerekeknek minél érdekesebb, színesebb foglalkozást tartsatok. Hozzatok magatokkal a standjaitokra szórólapokat, amelyek a tanévre tervezett foglalkozások, edzések helyszíneit, időpontjait, edzőitek nevét, telefonszámát, e-mail címét tartalmazzák.
Érd összes iskolájából a délelőtt folyamán négy busz fogja szervezetten a helyszínre szállítani a gyerekeket, akik minden egyesület standját meglátogatják. Itt a ti feladatotok az, hogy minél több gyereket mozgassatok meg, vonjatok be a foglalkozásokba, népszerűsítsétek az egyesületeteket és a sportágaitokat. Az általatok megadott, a sportágaitokra jellemző kisebb próbák teljesítőinek Sió-kuponokat adunk, az ajándék ivóleveket a Sió-standon vehetik majd át a. Minden kilátogató diák Expo-logóval ellátott, kisebb ajándékot kap.
A sportnap fő vetélkedője az Expo-próba lesz, amely 14 órától 17 óráig tart. Itt az egyesületek által kitalált, személyenként külön mérhető komolyabb feladatot kell teljesíteni, melyek eredményeit a mellékelt Expo-próba űrlapra fogjunk feljegyezni és összesíteni. Itt a jutalom Decathlon-ajándékkártya lesz, 20, 15, illetve 10 ezer forint értékben, alsó és felső tagozatban. A délelőtt folyamán tájékoztassátok a gyerekeket a délutáni Expo-próbáról.
Az Expo plakátjait Érd területén jól látható helyekre kiragasztottuk, a szórólapokat pedig a tankönyvcsomagokkal együtt is terjesztettük. A nagycsaládokat e-mailben értesítettük. Az Érd Tv, a HírTv és az Érdi Újság is többször foglalkozott a sportnappal. A rendezvényről tévéműsor készül.
A sportnapon szerzett élményekkel kapcsolatban rajzpályázatot hirdetünk. Minden beküldött munkát kiállítunk a Művelődési Házban, mert minden gyerek rajza egyformán fontos Az első három helyezett tárgyjutalomban részesül. Kérlek benneteket, hogy a rajzversenyre is hívjátok fel a gyerekek figyelmét. Erről is kaptok szórólapot.”
A hosszú idézet valóságos tanulmány egy helyi rendezvény gondos, sokoldalú előkészítéséről. Nem mellékesen: kilenc szponzort sikerült az ügy mellé állítaniuk. Mintegy nyolcszáz diákot várnak a Batthyány Általános és Sportiskolába.
A rendezvényt T. Mészáros András polgármester nyitja meg, majd egy ünnepi pillanat nagyszerű távlatokat mutat meg az ifjú vendégeknek: köszöntik Dénes Mercédeszt, az Érdi Spartacus birkózóját, aki néhány hete ifjúsági Európa-bajnokságot nyert Szarajevóban, megszerezve a magyar női birkózás első aranyérmét világversenyről.