Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 65 látogatónk van.Felkészülés a sportélet változásaira
Megtartotta utolsó tavaszi ülését a SOSZ elnöksége. A megbeszélés egyik fő tanulsága az volt, hogy noha ma még sok az ismeretlen a magyar sportélet átalakításában, a Sportegyesületek Országos Szövetsége felkészül a változásokra. Mindenekelőtt – mint szolgáltató szervezet – igyekszik értelmezni a változásokat, hogy a tagegyesületek könnyebben eligazodjanak, például az új finanszírozási rendszerben. Jövőre ismét lesz SOSZ-bál, erősíti a pályázatfigyelő rendszerét, és várhatóan saját pályázatot is kiír a szövetség.
Még nem tudni, hol lesznek az új sporttörvény hangsúlyai, és azt sem, hogyan működik majd a látvány-csapatsportokban bevezetendő finanszírozási rendszer. Csak az vált világossá az elnökség ülésén, hogy a SOSZ – mint szolgáltató szervezet – felkészül az újdonságok gyors értelmezésére, mert azzal tud a tagegyesületek segítségére lenni.
A szövetség élete a változások okozta nehéz időszak után a megszokott mederben folyik. Rendben lezajlott a küldöttgyűlés – állapította meg a grémium. A szövetség tagszervezeteinek száma 157, abból 135 már befizette az éves tagdíját. A létszám a megszokott módon változik; az elmúlt időszakban négy egyesület kilépett a SOSZ-ból, három megszűnt, közben viszont jelentkeztek újonnan belépni szándékozó közösségek is. Az alapítvány jogi és gazdasági helyzete stabil, módot ad a támogatások befogadására.
Mesterházy Attila elnök elmondta, hogy jelentős szponzorációs ígérvények állnak rendelkezésre. Ennek megfelelően ismét lesz SOSZ-bál, már a megszokott helyszín előzetes lefoglalása a feladat. Felmérik a regionális szövetségek helyzetét, és kidolgozzák azok támogatásának módját. Ugyanakkor minden bizonnyal saját pályázat kiírására is lesz mód. A SOSZ erősíti a pályázatfigyelő rendszerét, hogy minden lehetséges forrásból támogatáshoz segítse az egyesületeket. Folyik a sportlétesítményekben lévő reklámfelületek értékesítése a Hungaroplakát Reklám Kft.-vel megkötött szerződés jegyében.
A MOB sportegyesületi bizottságot hoz létre, az alakuló ülés a közeljövőben várható. A hírek szerint természetesen több SOSZ-tagegyesület képviselője kap helyet benne.


