Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 44 látogatónk van.De hol játszik két évig a Fradi?
Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert stadion építése, ami 12 milliárd forintból valósítható meg – jelentette a Magyar Távirati Iroda. A létesítmény leghamarabb 2013 őszére, vagy – reálisabban – 2014 tavaszára készülhet el. Szekeres István sportújságíró az információhoz fűzött megjegyzésében egyebek között azt veti fel: hol játszik majd a Fradi két éven át? Hiszen a Puskás-stadion újjáépítése párhuzamosan folyik majd.
(Fotó: Somló Ádám)
Fürjes Balázs a DigiSport Reggeli Start című műsorában elmondta: az első lépés, hogy a magyar államnak az Üllői úti ingatlant vissza kell vásárolnia a jelenlegi tulajdonostól, Kevin McCabe-től. A tárgyalást Kubatov Gábor FTC-elnök már elkezdte, ő most kapcsolódik be: „Remélem, hogy egy héten belül le tudjuk zárni ezt a megállapodást, de még nincs megegyezés.”
Hogy a visszavásárlás mennyiért sikerülhet, Fürjes egyértelműsítette: „McCabe úrnak komoly veszteségeket kell elszenvednie, ugyanakkor a vételárban figyelembe kell venni, hogy milyen lépéseket tett az új stadion megépítése érdekében” – fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette: logikusnak tartja, hogy a stadiont a telek hátsó részén építsék fel, s az ingatlant a skót tulajdonos megrendelésére elkészített tervekkel együtt vásárolja vissza az állam, mert azok nagyon hasznosak.
A kormánybiztos a riporter kérdésére válaszolva kifejtette: a tiszta helyzet híve, ezért nem tartaná jó megoldásnak, ha olyan telekmegosztásra kerülne sor, hogy az Üllői út és a Könyves Kálmán körút felőli terület – az ingatlan legértékesebb része – McCabe tulajdonában maradna.
„Az Üllői út, Könyves Kálmán körút felőli területtel háromféle dolgot tehet az állam. Valamilyen állami létesítményt helyez el rajta, hosszú távon bérbe adja a területet, vagy értékesíti. Ha eladjuk, annyival olcsóbban épülhet meg az Albert-stadion” – mondta a kormánybiztos.
Az Üllői úton 22 ezres stadion épülhet, de olyan jó és korszerű, amelyre a világ bármely pontján büszkék lennének. A kormánybiztos hangsúlyozta: „Legyenek megfelelő kiszolgáló létesítmények, büfék és olyan, egész évre bérbe adható vállalati páholyok, amelyek biztosítják, hogy a stadion fenntartsa önmagát. Egyúttal legyen olyan helyszín, ahol vannak rendezvénytermek, amelyekben lelkes ferencvárosi szurkolók akár az esküvőjüket is megtarthatják, egészen addig, hogy cégek egy-két napos szemináriumokat-képzéseket tudjanak itt tartani, s a szükséges vendéglátás, catering is álljon rendelkezésre.”
„Azt gondolom, tizenkét milliárdból ezt meg kell tudni valósítani” – tette hozzá Fürjes Balázs, aki szerint ugyan nincs sok idejük, mégsem maradtak le semmiről, mert még a jövő év elején is lehet megfelelő forrást találni a költségvetésben.
A kormánybiztos célja, hogy már a 2013-as őszi idényt az új stadionban kezdhesse meg a zöld-fehér csapat, de valószínűbbnek tartja, ha ez csak 2014 tavaszára valósul meg.
KOMMENTÁRUNK
Stadion épül Debrecenben, újjászületik Budapesten a Puskás és az Albert stadion; az állam a társaságiadó-bevételek jelentős részéről lemondva támogatja a látvány-csapatsportok infrastrukturális megújulását. Sportban élő, sporttal foglalkozó ember ennek csak örülni tud, és viszonylag könnyen lemond arról, hogy a hatalmas költségeket egybevesse a nemzetgazdaság, a költségvetés egyéb szempontjaival.
Máris adódik azonban egy sportkérdés: hol játszik a Fradi az elkövetkező két évben? Hiszen a lebontásra ítélt Puskás stadionban nem tud. Menjen számára ellenséges környezetbe, Újpestre, Kispestre, netán az ősi rivális MTK lepusztult létesítményébe?
Valamilyen megoldást, persze, biztosan találnak.
Muszáj felvetnem azonban a beruházások és a támogatás aránytalanságát. A nagyívű tervekkel szemben áll ugyanis a sportegyesületek és falaik között az olimpiai egyéni sikersportágaink elszegényedése. A most megmozdításra szánt, összesen mintegy nyolcvan milliárd forintnak akár az öt százaléka is kiemelhetné őket a már-már reménytelen kátyúból.
Pedig azok a kátyúk nagyon fontos úton képeznek akadályt. Amelyik a népegészséghez és az olimpiai dicsőséghez vezet.
Szekeres István
sportújságíró


