Csődeljárás indítható egyesület ellen is

2011. december 12. hétfő, 06:27 - Sz. I./Stevik Péter

Megtartotta idei utolsó ülését a SOSZ elnöksége. Három nappal azután, december 8-án, hogy az Országgyűlés megszavazta a sporttörvény, illetve az úgynevezett civil törvény módosítását. A teljesség igénye nélkül most csak két pontot emelünk ki, amely a sportegyesületek tevékenységét is befolyásolja: a sportolói szerződések, illetve a gazdálkodás erősebb kontrollja. Az Európai Unió hozzájárult a TAO alkalmazásához, az új támogatási forma hibás értelmezése azonban komoly gondokat okozhat a csapatsportokban.

Csődeljárás indítható egyesület ellen is

(Lukács Zsuzsanna a SOSZ elnökségi ülésén – egy korábbi felvételünkön)

Év végi „leltár” a SOSZ taglétszámáról: miután egy egyesület kilépett, négy viszont a felvételét kérte, most 160 sportegyesület alkotja a szövetség közvetlen tagságát. Az új belépők: Stílus Kőbányai Úszóiskola és Sportegyesület, Tóth László Sakk Egyesület Kecskemét, Honvéd Zrínyi SE, Kiskunfélegyházi Modellező SE.
Az elnökségi ülésen Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese adott tájékoztatást a TAO támogatási rendszer állásáról. Elmondta, hogy az új igényléseket májusig kell eljuttatni az illetékes szakszövetséghez. A beszélgetés során kiderült, hogy sok helyen hibásan értelmezik az új formát: önkormányzatok visszavettek a csapatsportoknak korábban adott összegekből, mondván, „ti úgyis kaptok majd a TAO-ból…” Lukács Zsuzsanna megerősítette, hogy egyrészt – a dolog természeténél fogva – ma még nem ismerjük a TAO által mozgósított, teljes összeget, másrészt pedig valamennyi igényt biztosan nem lehet kielégíteni. Mindeközben erős lobbizás folyik, hogy más csapatsportokra, sőt, egyéni sportágakra is terjesszék ki a támogatást.
A Parlament által megszavazott, sportos törvények technikai és elérési adatai. Mindkettő letölthető az internetről, mégpedig azoknak „a köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege”, vagyis Schmitt Pál ellenjegyzéséig a szöveg nem tekinthető véglegesnek. A sporttörvény hivatalos neve: A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról; letölthető: http://www.parlament.hu/irom39/04877/04877-0035.pdf. A „civil törvény” hivatalos neve: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról; letölthető: http://www.parlament.hu/irom39/04866/04866.pdf.
Dr. Koszoru István, a SOSZ jogásza két jelentős változást emelt ki. Sportolói szerződést 14 év alatt nem lehet kötni, amatőr sportolói szerződés maximum egy évre köthető, illetve a profikkal kizárólag munkaszerződést lehet kötni. A kormány a civil szervezetek (esetünkben szakszövetségek, sportegyesületek) gazdálkodását nagyobb kontroll alá kívánja vonni, bővül a beszámolási kötelezettség, és – új elemként – csődeljárás is indítható ellenük, 60 napos határidővel. Bizonyos, hogy az új intézkedések következtében módosítani kell az alapszabályt.
A Magyar Olimpiai Bizottság új alapszabállyal alakítja át az eddigi működését. Az elnökségi ülésen megfogalmazódott az aggály, hogy MOB-tagként kik és hogyan fogják képviselni a sportegyesületeket. A helyzet tisztázását és az érdekképviselet érvényesítését ma – a SOSZ tagságára támaszkodva – a MOB sportegyesületi bizottsága tudja a leghatékonyabban szorgalmazni.