Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 28 látogatónk van.Világbajnokság Orosházán
A Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF) novemberi pilseni kongresszusán, döntöttek a 2014. évi junior- és ifjúsági világbajnokság helyszínéről. A hét kandidáló város közül Orosháza nyerte el a rendezés jogát, a színhely az Eötvös téri Sportcsarnok. A sportdiplomáciai siker mögött a helyi Toldi SE tevékenysége és nemzetközi rendezői gyakorlata áll. Musztafa Imre, az egyesület elnöke úgy véli, hogy három-négy fiatal képviselheti a rendező várost a világbajnokságon. A Békés megyei hírportál, a beol.hu interjúját közöljük.
Musztafa Imrével, az Orosházi Toldi SE elnökével beszélgettünk a 2014. évi világbajnokságról, illetve az előkészületeiről.
- Korábban már rendeztek masters és női Európa-bajnokságot, mennyiben jelent más feladatot egy világbajnokság megszervezése?
► Azzal kezdem, hogy nagy sikernek tartom a rendezési jog elnyerését, amelyet hét város közül szereztünk meg. Az utolsó fordulóban az egyesült államokbeli Denvert előztük meg. Úgy gondolom, az elmúlt évtizedekben végzett munkánknak, a világversenyeken elért kiváló eredményeinknek köszönhetjük a rendezési jogot. Orosháza 1990-ben a masters Eb házigazdája volt. Két alkalommal, 1994-ben és 2005-ben adtunk otthont a női erőemelő Eb-nek. A kontinensviadalok megszervezésével olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyeket majd hasznosíthatunk a vébé rendezésekor.
- Mikor lesz pontosan a viadal, mikor alakul meg a szervező bizottság?
►A junior- és ifjúsági vébét 2014 szeptember elseje és hetedike között rendezzük az Eötvös téri sportcsarnokban. A tervek szerint a szervező bizottság 2012 elején alakul meg Zalai Mihály alpolgármester vezetésével. A Magyar Erőemelő Szövetség Orosházán tartja 2012-es közgyűlését és díjkiosztóját. Ezen a rendezvényen írja alá Rónaszéki András, a szövetség elnöke és Dancsó József polgármester a világbajnokság rendezésére vonatkozó szerződést.
- Hány vendéget várnak 2014-ben, lesz-e orosházi induló?
►Az előzetes adatok alapján kilencven ország mintegy nyolcszázötven-kilencszáz sportolója és vezetője látogat el a városba. A főhadiszállás a Gyopár Club Hotelben lesz, és a többi helyi szálloda és panzió is a vendégek rendelkezésére áll. A súlyokat az idei pilseni világbajnokság szervezőitől kérjük kölcsön. Tervezzük, hogy a vébé emblémájával ellátott különböző ajándéktárgyakat (pólókat, hűtőmágneseket, kulcstartókat stb.) hozunk majd forgalomba. Ellátogat a rendezvényre a nemzetközi szövetség elnöke, a német Detlev Albrings, és az elnökhelyettes az egyesült államokbeli Johnny Graham is. Véleményem szerint három-négy orosházi emelő indulhat majd a vébén.


