Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 62 látogatónk van.Napirenden a MOB új alapszabálya
Kibővített ülést tartott a SOSZ elnöksége. Meghívták rá a a szövetség által delegált MOB-tagokat is, akik nem tagjai a SOSZ elnökségének. A napirenden ugyanis a MOB új alapszabályának tervezete szerepelt, amely február 26-án kerül az olimpiai bizottság közgyűlése elé, és amely egyebek között szabályozza a sportegyesületek jelenlétét a MOB tagjainak sorában. Az ülés résztvevői több javaslattal éltek. Az elnökség állást foglalt a két százéves budapesti egyesület, a BSE és a BKV Előre körül zajló, a létüket súlyosan fenyegető helyzetről.
(Kovács Antal olimpiai bajnok, a MOB sportegyesületi bizottságának elnöke mondja el a tapasztalatait.)
Az egyik meghívott, Deutsch Tamás egykori ifjúsági és sportminiszter, az MTK elnöke már elöljáróban kifejtette: a jelenlegi tervezet felborítja a sportegyesületek képviseletének eddigi egyensúlyát. A 176 MOB-tag közé tizenhatot delegálhattak az egyesületek, nagyjából tehát tíz százalékot, míg az új, 240-esre tervezett tagságban az csak 6,6 százalékot ér. Miközben – tette hozzá Deutsch – a sportolók száz százaléka egyesületi tag.
Nem vita zajlott az ülésen, hanem azonos irányba ható érvek sorjáztak elő. A tizenhat egyesületi MOB-tag nemcsak kevés, hanem a kiválasztásuk elvei sem megfelelőek. A tervezet azt mondja: az előző három olimpia eredményességi sorrendjének első tizenhat helyezettje delegálhat tagot a MOB-ba.
Csak az érdekesség kedvéért soroljuk fel a jelenlegi tizenhatot: Bp. Honvéd, MTK, Szegedi Vízisport Egyesület, Bp. Spartacus, Vasas, Kőbánya SC, FTC, Dunaferr, Budapesti Polgári Lövész Egyesület, Győri Vízisport SE, BVSC, Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület, A Jövő SC, Alba Volán, Univer-KTE, Szombathelyi Dobó SE.
Ez azonban csupán pillanatnyi állapot, hiszen a londoni olimpia után újraszámolás következik, és várhatóan sok lesz a változás.
Az ülés résztvevői nem értenek egyet a kiválasztás módszerével. Többen is elmondták, hogy nem szerencsés egyedül az olimpiai szereplésre építeni, mert ott sok az egyszakosztályos, noha kétségkívül sikeres műhely, miközben tíz olyan sportegyesület működik az országban, amelynek a sportolói létszáma az ezret is meghaladja. A Magyar Olimpiai Bizottságnak pedig – az új szerepében – például az utánpótlás-neveléssel és a szabadidősporttal kapcsolatos feladatai is vannak.
Mesterházy Attila elnök kifejtette, hogy a SOSZ-nak kidolgozott módszere van az egyesületek teljes tevékenységének értékelésére. Az állami működési támogatást is úgy osztották el, hogy több szempontot vettek figyelembe: az eredményesség mellett a szakosztályok száma, a teljes sportolói létszám, illetve az utánpótlás-nevelés mutatói is számításba kerültek. Úgy véli, hasonlót kellene kidolgozni a MOB-ban is, a jelenleg megfogalmazott automatizmus helyett.
Szorosan ehhez tartozik, amit Hazsik Endre, a KSI sportegyesületének ügyvezető elnöke fogalmazott meg. Az előző alapszabály eredetileg tizenöt egyesületnek adott MOB-tagságot, mondta, a tizenhatodik pedig a Központi Sportiskola lett, amely – iskolai jellegénél fogva – nem tud felmutatni felnőtt bajnokokat, viszont azok közül rengeteget vezetett el, egészen a felnőtt sikerek küszöbéig.
Jogos igényként merült fel, hogy az egyéb sportszervezetek delegáltjai közé egy főt a SOSZ is küldhessen. Ezt a Sportegyesületek Országos Szövetségének közvetlen tagságát alkotó, illetve a helyi szövetségeihez csatlakozó egyesületek hatalma száma is indokolja.
Az ülésen felmerült szempontokat levélbe sűríti a SOSZ, és eljuttatja Borkai Zsolt MOB-elnöknek. De nem titkoltan arra is megvan a szándék, hogy szükség esetén a vasárnapi közgyűlésen terjesztenek elő javaslatokat, amelyeket a közgyűlés megszavazhat.
Az elnökség állást foglalt két, a megszűnés határára sodródott fővárosi egyesület, a Budapest SE és a BKV Előre helyzetéről. Azt szorgalmazza, hogy a nem a sportból eredő gazdasági gondok megoldásának ne a sport legyen a kárvallottja. Meg kell találni azt az egészséges megoldást, hogy a két, évszázados múltra visszatekintő, olimpiai bajnokokat is adó sportegyesület tovább szolgálhassa a magyar sport és a vonzáskörzetébe tartozó, több tízezer fiatal ügyét.


