Küzdelem a túlélésért

2012. május 19. szombat, 09:11 - Szekeres István

Megtartotta idei küldöttgyűlését a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A tanácskozás is felszínre hozta, hogy rendkívül nehéz helyzetben vannak az egyesületek. A regionális szövetségek megalakulása is azért csúszik, mert a tagegyesületek energiáit a megszűnés réme ellen, a túlélésért folytatott küzdelem köti le. A kapaszkodót jelentő pályázatok között is csak kevés vonatkozik a sportra. A SOSZ több fronton igyekszik segítséget kérni. Még törvénymódosító javaslat is születhet, hogy a TAO-pénzek maradványát az egyesületek kapják meg.

Küzdelem a túlélésért

„Vendégjátékos” lett a küldöttgyűlés levezető elnöke: Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára vállalta a feladatot. A kezdésre a 43 küldöttből 27 érkezett meg, miáltal határozatképes volt a küldöttgyűlés.
Mesterházy Attila elnök a szakmai beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésében kiemelte: a SOSZ ereje abban rejlik, hogy az alapítói csaknem negyedszázada az új kihívásokat kezelni kész érdekképviseleti szervezetet hoztak létre, amely azóta is megkerülhetetlen tényező a magyar sportban. A felhalmozott tudás és a szervezettség jelentős erővel ruházza fel a szövetséget. Az elnök szerint fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nemcsak a verseny-, hanem a szabadidősport is az egyesületekben működik, vagyis a csak az olimpiai eredményességre épülő támogatásból kimarad a sportstratégia egyik alapvető eleme.
Felvetette annak lehetőségét, hogy törvénymódosító javaslat kerül a Parlament elé: a TAO-ból megmaradt, mintegy tíz százaléknyi összeget a sportegyesületek kapják meg. Annál is inkább, mivel a TAO-pénzek odaítélése után számos önkormányzat csökkentette a sport támogatását, veszélybe sodorva a működést, illetve az egyéni sportok létét. Gyors siker nem várható, hiszen a remélt változtatásnak is meg kell járnia Brüsszelt.
Kiemelte Ujhidy Tibor alelnök szerepét a SOSZ regionális szövetségeinek kialakításában, később személyes köszönetet mondott Őze István alelnöknek is, a pénzügyi tanácskozás létrejöttében nyújtott segítségért.
Ujhidy alelnök (Kecskeméti Spartacus) a vitában elmondta: azért akadozik a regionális szervezetek megalakulása, mert a tagegyesületek most minden energiájukkal a túlélésért, az ellehetetlenülés elkerüléséért dolgoznak. Kiemelte: a sportban a legnagyobb veszély az, ha az érte munkálkodóknak nincs jövőképük. Mint a MOB sportegyesületi bizottságának tagja adott tájékoztatást arról, hogy a csapat tanulmányt készít, amelyben az egyesületek szemszögéből elemzik a teljes testedzési rendszerünket, a népegészségi feladatoktól az olimpiai szereplésig.
Tar Mihály (Érdi Spartacus) azt javasolta, hogy a SOSZ levélben hívja fel az állam figyelmét a sportegyesületek most már szinte kilátástalan helyzetére. Mesterházy Attila a válaszában kijelentette: már hétfőn levelet küld Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrás Minisztérium új vezetőjének.
A SOSZ a közeljövőben együttműködési megállapodást ír alá a VOSZ-szal (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége), amely jótékony hatással lesz a szövetség működésére.
A küldöttgyűlés egyhangúan fogadta el az előterjesztett beszámolókat és a SOSZ idei költségvetését.
Mesterházy Attila nagyon sok sikert kívánt az olimpián szereplő sportolóinknak.