Támogatás 52 sportegyesületnek

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. március 12. csütörtök, 10:24

Az önkormányzati minisztérium logójaGyenesei István sportot felügyelő miniszter jóváhagyta a sportegyesületek 2009. évi szakmai és működési támogatásának elosztását: 52 egyesület részesül a 115 millió forintból.
A SOSZ elnökségének február 9-i ülése után jeleztük, hogy az előző esztendő eredményei alapján megtörtént a sportegyesületi állami támogatásának elosztása. Akkor szükség volt még néhány adat megnyugtató pontosítására, de most már – a miniszteri jóváhagyás után – közöljük a teljes listát.

Vasi pénz(le)faragók

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. március 10. kedd, 22:15

Szombathely címerSzombathelyen a nehéz pénzügyi helyzetben a város sportköltségvetéséből (is) le kell faragni. A sport intézményrendszerét is át akarják alakítani - tudta meg Lazáry Viktortól, a sportbizottság elnökétől a Vas Népe. Horváth Erika információját közöljük.
A városi közgyűlés a sportágazat kiadásainak csökkentésére kérte a sportbizottságot. Az előterjesztésben szereplő 462 millió forintot úgy kell 65 millióval csökkentenie, hogy benne legyen a birkózó Magyar Nagydíj és az augusztusi junior női kézilabda Eb összesen 15 milliós támogatása is (ezeket eredetileg nem tervezték be).

Dunaújvárosi mentőangyalok

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. március 10. kedd, 21:34

Ferling BernadettA babát váró Ferling Bernadett az edző segítőjeként, több egykori dunaújvárosi klasszis pedig játékosként tért vissza, hogy kihúzza a pácból a Dunaferr női kézilabdacsapatát. Pénteken 22-21-re legyőzték a pécsieket. A szép történet előzményeit itt olvashatják.
Az anyagi gondok miatt a szezon során folyamatosan mentek el a Dunaferr NK játékosai, utolsónak Imre Vilmos vezetőedző távozott február végén. Ez azt eredményezte, hogy a csapat ifjúsági korú játékosokkal állt ki a Vác elleni bajnokira, és a Pécs ellen is erre kényszerülne, ha nem jöttek volna a mentőangyalok.

Megint csak a frázisok

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. március 6. péntek, 10:42

Srácok, nyeregben„Az egészség a legnagyobb érték. Ezért az iskolai testnevelés és sport reformja a legfontosabb, legsürgősebb feladatok egyike" – hangoztatta Benedek Mihály, Ózd polgármestere a városban rendezett regionális fórumon. A baj csak az, hogy az ilyen tanácskozásokon frázisok pufognak – szögezi le kommentárunk.
Az ózdi Polgármesteri Hivatal nagytermét megtöltő meghívottak, a megyéből érkezett testnevelő tanárok, pedagógusok előtt Benedek Mihály elmondta, hogy a város a rendkívül nehéz helyzetben is törekszik a sport támogatására. Több mint kétszáz millió forintot fordítanak a városi sportlétesítmények fenntartására, elsősorban a fiataloknak teremtenek sportolási lehetőséget.

Evezősünnep, aggályokkal

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. március 3. kedd, 18:23

A Danubius NHE jelképfotójaA Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) baráti találkozót rendezett a margitszigeti klubházában az egyik előd, a Danubius Evezős Klub (DEK) megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából. Az ünnepség felemelő volt, az aggályok azonban nem csitultak.
A hajósegylet közössége a múlt kiválóságaival, köztük Pap Kornélia négyszeres Európa-bajnokkal, a DNHE örökös tiszteletbeli tagjával, ülte meg a jubileumot. Az ünnepi közgyűlést Denk András elnök nyitotta meg, köszönetet mondva a kiemelkedő eredményekért, és mindazért az önzetlen alkotómunkáért, amely az elmúlt két évtizedet jellemezte.

Baranyai borongás

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 26. csütörtök, 08:05

Kürthy Lajos súlylökőbajnokNégy baranyai arany született a atlétikai fedett pályás országos bajnokságon, köztük a mohácsi súlylökő, Kürthy Lajos (képünkön). Vagyis eredmények vannak. Miközben a körülményeik messze nem ideálisak. Beszámolónk a Dunántúli Napló írása alapján készült.
Összesen nyolc baranyai egyesület foglalkozik atlétikával. Pécsett négy: PVSK, a Pécsi Futó Klub, a Pécs-Kelet SE, illetve a PVSE, ahol csak utánpótlásképzés folyik. Működik szakosztály Mohácson, Bólyban, Beremenden és Komlón, igaz, utóbbit gyakorlatilag Czukor Zoltán alkotja. A megyének ma háromszázötven-négyszáz atlétája van.

Ünnepi segélykiáltás

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 23. hétfő, 22:34

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet jelképfotójaA Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) baráti találkozót rendez margitszigeti klubházában pénteken délután fél hattól, az egyik előd, a Danubius Evezős Klub (DEK) megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából. Az ünnepség azonban nem lesz felhőtlen.
„Az alapító tagok még emlékeznek arra, a reménytelen helyzetben is optimista hangulatra, ami az alakuló közgyűlést jellemezte. Az eltelt húsz év bizonyította, hogy az evezősök összefogása csodákra képes. A virágzó, margitszigeti evezős élet ismét nehéz helyzetbe került…” – fogalmazódik meg az ünnepségre szóló meghívóban.

Magas létszám, kedvező kilátások

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 19. csütörtök, 18:27

Az úszás piktogramjaAmikor 1991-ben felbomlott a Békéscsabai Előre Spartacus, az úszók – más sportágakhoz hasonlóan – önálló egységet hoztak létre, Békéscsabai Előre Úszóklub néven. Bár nem ez hozta az áttörést, az eredményeik évről évre javultak. A beol.hu-honlapon megjelent írást közöljük.
A sárkányrepülős eredményeiről is jól ismert egykori remek versenyző, Lázár Olga volt a vezetőedző, de második gyermeke, Rézi érkezése miatt egyelőre hiányzik a medence partjáról. A helyére az a Szarvas János került, aki egy időben már ellátta a vezetőedzői feladatokat, de 2000 őszén távozott, és új szakma után nézett.

Meghalt Orosz Gyula

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 14. szombat, 21:16

A magányosan égő gyertya a gyász jelképeSúlyos veszteség érte a dunaújvárosi sportéletet: munkavégzés közben, váratlan hirtelenséggel elhunyt Orosz Gyula, az ISD Dunaferr biztonsági igazgatója, a Dunaferr SE elnöke.
A beregszászi születésű Orosz Gyula március 4-én lett volna 59 éves. Szülővárosában harminckét esztendős koráig volt hivatásos labdarúgó. A sportegyesületek nagy közössége ezúton is kifejezi részvétét az elhunyt családjának és a dunaújvárosi sport hozzá közel álló képviselőinek.

Színvonalas, hangulatos bál

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 14. szombat, 20:46

A Sportegyesületek Országos Szövetségének logójaRemekül sikerült a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő SOSZ XV. Sportbálja a Budapest Kongresszusi Központban. Magas színvonalú szórakoztató program közben került sor tizenöt elismerés átadására és az egyesületek versenyének díjkiosztójára.
Gyenesei István miniszter, Pazár Sándor, a SOSZ általános alelnöke és Molnár Zoltán, a MOB főtitkára köszöntötte a bál vendégeit, miután három tűzforgató a süllyesztő segítségével felérkezett a BKK színpadára, és lezajlott a Rajkó-tánckar és ír szteptáncosok közös, felelgetős produkciója.

Címeres mezt gyűjtenének

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 13. péntek, 09:34

A birkózás piktogramjaA birkózás elmúlt évi rangsorában ismét az élen, a 7. helyen végzett az Egri Vasas-Sportiskola: a 14 bajnoki elsőségével minden korábbin túltett, noha a városnak – Sike András személyében – olimpiai bajnoka is van. Fesztbaum Béla írását közöljük.
Az országos bajnokságokon elért helyezések alapján nyolcvanegy szakosztályt rangsorolhatott 2008-ban a Magyar Birkózó Szövetség. Az Egri Vasas-Sportiskola megtartotta előkelő pozícióját, hetedik lett. Az idei fő cél az, hogy több versenyzőnek kell kiharcolnia a válogatottságot a maga korosztályában.

Súlyos gondok

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 13. péntek, 08:33

SúlyemelőZalaegerszeg sportjában több évtizede meghatározó szerepük van a ZTE súlyemelőinek. A klub anyagi helyzete ma már csak az utánpótlás-nevelést engedi meg a sportágnak. De teszik a dolgukat becsülettel, eredményesen. Amíg még tudják.
„A szűkös anyagi lehetőségeink ellenére ismét eredményes évet zártunk – mondja Vörös Zoltán, a ZTE SK szakágvezetője. – Minden korosztályban vannak olyan  versenyzőink, akik jól teljesítettek. Az élre kívánkozik a diákolimpiai szereplésünk. Sportolóink az iskoláik színeiben két arany-, egy ezüst-, két bronzérmet nyertek.”

SOSZ-nap – pénzről, adóról

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 11. szerda, 11:35

A Sportegyesületek Országos Szövetségének logójaIdén is megrendezi hagyományos pénz- és adóügyi tájékoztatóját a Sportegyesületek Országos Szövetsége. Február 25-én az UTE Megyeri úti sporttelepén négy fontos témáról hangzik el előadás.
Szükség van magyarázatra, segítségre, hogy a sportegyesületek biztosan igazodjanak el a pénz, az adózás, a járulékok folyamatosan változó világában. A részvételi szándékot legkésőbb február 20-ig szükséges jelezni a SOSZ-irodának. A részvételi díjat (2000 forint/fő; az ebédet is tartalmazza) a helyszínen kell fizetni.

UTE Szálloda és Sportközpont

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 11. szerda, 10:37

Az UTE logójaTöbbmedencés sportuszoda, továbbá egy százágyas, wellness jellegű szálloda épül Újpesten, amely komplexitásban Közép-Európa listavezetője lehet. Az UTE Szálloda és Sportközpontot a tervek szerint 2010 nyarán adják át.
A komplexum alapvetően az Újpesti Torna Egylet vizes sportágait hivatott kiszolgálni, de külső vendégek számára is folyamatosan látogatható lesz. Mi több, az úszásoktatástól kezdve a kerület egész lakosságát szolgálja majd. Az építés munkálatai legkésőbb márciusban kezdődnek meg.

Új vívóklub Budapesten

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 11. szerda, 09:48

Decsi TamásDecsi Tamás, a 2007-ben világbajnokságot nyert kardcsapat tagja is a Kertvárosi VSE néven megalakult új vívóklubban folytatja pályafutását. Nem csoda, hiszen az édesapja alapította az egyesületet a XVI. kerületben.
Decsi István, az egyesület alapítója és elnöke azzal kezdte, hogy október óta a kerület négy általános iskolájában indított vívótanfolyamot. Mivel az érdeklődés felülmúlta a várakozásokat, és már több mint százötven gyerek látogatja az edzéseket, megszületett a KVSE, amelyet az önkormányzat támogat.

Az együttérzés üzenete

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 9. hétfő, 18:10

gyászNéma felállással és a veszprémi kézilabdás tragédiára való megemlékezéssel kezdődött a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökségének ma délutáni ülése. A grémium levélben fejezte ki részvétét a MKB Veszprémnek és a Magyar Kézilabda Szövetségnek.
Természetesen a Veszprémben történtekről esett a legtöbb szó az elnökség ülésén is. A részvétüzenet küldői sok erőt kívánnak – a levél szavait idézve: – „minden veszprémi sporttársunknak és a kézilabda-társadalomnak a rendkívüli lelki teher elviseléséhez”.
(Az elnökség időszerű kérdésekről döntött, alább részletezzük.)

Megdöbbentő szakítás

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 7. szombat, 06:43

Mohamed AidaMohamed Aida huszonhárom év után szakított az MTK-val. A vb-ezüstérmes tőrvívó nem tudott megegyezni anyaegyesületével, és a Törekvés SE-ben folytatja a pályafutását. Leghamarabb decemberben láthatjuk a páston, miután megszülte gyermekét. Szilágyi László írását közöljük a STOP.hu-ról.
Az egyéniben világbajnoki ezüstérmes, csapatban Európa-bajnok, három olimpiát is megjárt tőrvívó beszélgetésre hívta a sajtó képviselőit. Beszámolt klubváltásának előzményeiről. Elmondta: októberben lejárt a szerződése az MTK-ban. A hosszabbításról nem tudott megállapodni a kék-fehérek szakosztályvezetőjével.

Új szavazás a honlapunkon

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 5. csütörtök, 00:00

A Sportegyesületek Országos Szövetségének logójaAz olimpiai sportágak idei világbajnoki eredményeiről várunk előrejelzést olvasóinktól a honlapunkon most elindított, új szavazással. A kérdés igazában azt feszegeti: önök szerint a szokottnál szerényebb pekingi szereplés kisiklás volt-e, vagy egy lefelé vezető út törvényszerű állomása?
Az előző szavazást lezártuk. Az volt a kérdés, hogy az önök véleménye szerint az olimpia tapasztalatai alapján változik-e sportegyesületeink támogatása. A válaszlehetőségek két szélsőség között mozogtak: „Jelentős változást várok” és „Minden marad a régiben”. Most már mindenki ellenőrizheti: jól sejtette-e...

A sport napja Kecskeméten

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 2. hétfő, 22:06

A sport napja KecskemétenA Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége és az Univer-KTE Kft. tizenhatodszor rendezte meg Kecskemét sportnapját. A rendkívül gazdag programot sportbál zárta. A SOSZ díszoklevéllel ismerte el a város sport iránti elkötelezettségét.
Sportbörze, „barátságtalan” focitorna, fórum, fogadás, díjkiosztó ünnepség tette teljessé a napot, amelyen minden a sportról szólt. A jó hangulatú, a jövő lehetőségeit kutató, a közös gondolkodást és az összefogást a zászlajára tűző rendezvény egyetlen szépséghibája az volt, hogy a klubok által két és fél éve várt fórumra csak a sportvezetők töredéke volt kíváncsi.

Fehérvár is számolgat

Hírek » Egyesületek életéből | 2009. február 1. vasárnap, 20:50

Fehérvár is számolgatA korábbi 155 helyett 101 millió forinttal gazdálkodhat az idén a székesfehérvári sportbizottság. A pénz egy részét meglévő szerződések alapján osztják el. Bizonytalanság tapasztalható a diáksport és az utánpótlás-nevelés támogatásában és a létesítmények fenntartásában.
Ülést tartott Székesfehérvár önkormányzatának sportbizottsága. A téma a költségvetés volt, a várható viharok a gondok ellenére is elmaradtak. Az ülésen nyolc sportegyesület is képviseltette magát. A részletekről Silye Sándor beszámolóját ismertetjük a Fejér megyei Hírlap hasábjairól.

« Előző 123 • ... • 1011121314151617Következő »