2010 méter Európáért

2010. május 15. szombat, 09:50 - Sz. I.

Futás Európáért címmel felhívás érkezett az iskolákba. Spanyolországban, Belgiumban és Magyarországon hívták futni a 10-14 éves gyerekeket, azzal a céllal, hogy az Európai Unió jelentőségét demonstrálják. 2010 m, előnevezés, pólók… - olvasták a kiírás részleteit a Józsefvárosban, a Losonci Téri Általános Iskolában is, és nyomban megszületett az elhatározás, hogy belevágnak. Az ötletet tett követte: 293 diák és az őket kísérő 29 pedagógus útra kelt a Puskás Ferenc Stadionba… Akkor még nem sejtették, hogy a fődíjjal térnek haza.

2010 méter Európáért

Amint arról Bálintné Dávid Mária testnevelő tanár beszámolt, nagyszerű látványt nyújtott az egyforma pólóba öltözött gyereksereg, amit az általa küldött fotó teljességgel igazol. A vidám gyermekarcok azt is jelezték, hogy jó ehhez a közösséghez tartozni. A hangulatot még csak fokozták a zenés programok.
Közös bemelegítés után jött el a rajt pillanata. A távot minden „losoncis” teljesítette. Végül pedig hab is került arra a bizonyos tortára, mert kiderült: a sulit képviselte a legtöbb gyermek, így megnyerték a fődíjat. A magyar és az uniós himnuszt a Losonci Téri Általános Iskola tiszteletére játszották el.