Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 51 látogatónk van.Romániát kiküldték a szorítóból
Olvasóink megszokhatták, hogy honlapunk Kitekintőjében olyan területekről is tájékozódhatnak, amelyek nem kötődnek közvetlenül a sportegyesületekhez, de a magyar sport egészére hatásuk lehet. Rovatunkban most kivételesen az országhatárt is átlépjük, és a sportdiplomácia szinte példátlan esetével ismertetjük meg önöket: a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) kizárta soraiból a román tagszervezetét. Érdemes a kulisszák mögé bepillantva látni, milyen lépések és hogyan követték egymást.
Bekövetkezett az, amivel a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) fenyegette román tagszervezetét: kizárta soraiból, így a román amatőr bokszolók nem állhatnak rajthoz semmilyen nemzetközi versenyen.
A Román Olimpiai Bizottság a bejelentés nyomán közölte: minden támogatást megvon a román szövetségtől.
A pekingi olimpia óta húzódó vitában azért telt be a pohár, mert Rudel Obreja, a román szövetség elnöke az utolsó felszólítás ellenére sem mondott le tisztségéről. Az AIBA augusztus 31-ig adott határidőt a román tagszervezetének arra, hogy új elnökválasztást írjon ki, ám ez nem történt meg.
A botrány akkor robbant ki, amikor a három évvel ezelőtti ötkarikás játékokon a román elnök azt nyilatkozta, hogy a végeredményt a nemzetközi főnökség előre „levajazta”, befolyásolva a bíráskodást. Emiatt Obreja 2010 januárjában tizenegy éves eltiltást kapott, amit idén márciusban öt évre mérsékeltek, miközben viszont a román bokszolók nemzetközi szereplését felfüggesztették. Később ezt visszavonták, de jelezték: ha Obreja nem mond le, szeptember elején érvénybe lép a kizárás.
Obreja ártatlannak mondja magát, de nyolc hónapja minden elnöki teendőt átruházott a főtitkárára. Jelezte viszont, hogy a korábban kiírt, október 28-i tisztújításig ő marad az elnök, mert azt hangsúlyozza: az AIBA „nem válthat le erőszakosan egy demokratikusan megválasztott elnököt”.
Nem így gondolja Octavian Morariu, a Román Olimpiai Bizottság elnöke, aki szintén lemondásra szólította fel Obreját. Megpróbálta menteni a menthetőt, és azt kérte az AIBA-tól, hogy ha az elnök végül lemond, legyen türelemmel a tisztújításig. A feltétel azonban nem teljesült, így a nemzetközi szövetség, ha néhány napos késéssel is, kizárta tagjai sorából a román szervezetét. Ez azt jelenti, hogy a román ökölvívók nemzetközi versenyen nem indulhatnak, így a 2012-es londoni olimpiára sem kvalifikálhatják magukat. Pekingbe még két román versenyző jutott el: Georgian Popescu a 60 kg-os súlycsoportban a negyeddöntőig jutott, míg Ionuţ Gheorghe 64 kg-ban a nyolcaddöntőben állt meg.
Az AIBA legközelebbi viadala a szeptember 22-én kezdődő bakui világbajnokság. A kizárás több mint húsz felnőtt férfi és női, és legalább kétszer annyi utánpótláskorú versenyzőtől veszi el a nemzetközi szereplés lehetőségét, de a támogatások megvonásával a hazai felkészülés és a versenyrendezés is ellehetetlenülhet.
Doina Melinte, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság elnöke reményét fejezte ki, hogy megtalálják annak a módját, hogy a klubok továbbra is kapjanak állami támogatást.
Eközben Rudel Obreja ismét kijelentette, megtámadja az AIBA döntését a lausanne-i sport-döntőbíróságon. „Arra kérem majd a nemzetközi ítészeket, hogy amíg nem döntenek, függesszék fel a kizárást, és arra is engedélyt kérek, hogy ez idő alatt a román bokszolók az olimpiai zászló alatt versenyezhessenek. Ez volt az AIBA utolsó fegyvere, amellyel arra tudnak kényszeríteni, hogy távozzak. Ők rúgnak bele a sportolókba, ők áldozzák fel őket, nem én” – reagált Obreja azokra, a szakmabeliektől összhangban érkező kijelentésekre, melyek szerint az önfejűségével tönkretette a sportágat Romániában.
A galaci születésű, 46 éves sportvezető, többszörös bajnok bokszoló, aki Eb-ezüstöt és vébé-bronzérmet is nyert, arról vált igazán híressé, hogy ő érte el a fejvédős amatőr boksz első KO-ját az 1984-es Los Angeles-i olimpián. Sportvezetőként 1990 óta tevékenykedik, a román szövetség élére 2004-ben került. A nemzetközi szervezetekben is szép karriert futott be, több tisztség betöltése után 2007-ben az AIBA alelnökévé választották.


