Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 33 látogatónk van.11,3 milliárd a versenysportra
Míg 2008-ban 7,1, addig 2009-ben 11,3 milliárd jut állami forrásból a versenysportra az olimpiai sportágakban, ami összesen 4,2 milliárd többlet. Ez 59 százalékos növekedés. Közzétesszük Gyenesei István önkormányzati miniszter hivatalos tájékoztatójának teljes szövegét.
A jelentős összeg értékét tovább növeli a központi edzőtáborokat használó sportágak esetében a részükre nyújtott 90 százalékos térítési kedvezmény, ami szintén milliárdos nagyságrendet ér el. Az állami költségvetésből ezek a létesítmények 2009-ben 3,6 milliárd forint támogatásban részesülnek, ami megegyezik az előző évivel. A feltüntetett összegek csupán a versenysport, azon belül is az olimpiai sportágak támogatását szolgálják.
Nem szerepel a felsorolásban
- a diák- és szabadidősport,
- egyéb köztestületi támogatások és kötelezettségek,
- a Forma-1,
- a fogyatékosok versenysportja,
- a paralimpiai mozgalom és a Paralimpiai Játékokon való részvétel támogatása,
- a nem a felkészülést szolgáló, hanem jutalom típusú támogatások,
- az olyan működési típusú támogatások, amelyek nem a versenysport céljait szolgálják.
I. A Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi támogatási összegek felosztására tehet javaslatot a 2009. évben:
1. 950 millió forint a nyári olimpiai sportágak szakmai támogatására,
2. 118 millió forint a téli sportágak vancouveri téli olimpiára történő felkészülésére, valamint a téli olimpián való részvételre,
3. 44 millió forint a téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon (EYOF) való részvételre,
4. 40 millió forint a 2010. évi szingapúri ifjúsági olimpiára történő felkészülésre (NUSI-UPI-val közös javaslat) fordítható.
Tekintettel arra, hogy 2009-ben a jégkorong sportág jelentős plusztámogatásban részesül
(utánpótlás: 170 millió, Megyeri úti jégpálya üzemeltetése: 100 millió, mobil jégpálya felállítása és sátorral való befedése a Budapesti Olimpiai Központ területén: 105 millió, az A csoportos világbajnokságra történő felkészülés támogatása: 65 millió, összesen: 440 millió forint),
ezért javasoljuk a MOB felé, hogy a 118 millió forintos téli olimpiai felkészülés és részvételi támogatás összegét a többi, téli olimpiára készülő sportág között ossza fel. Ezzel a mentesítéssel támogatásnövekedésben részesülhet a többi sportág.
5. A MOB működési támogatása 61,7 millió forint. Ehhez adódik az az 50 millió forint, melyet a MOB a 2008. év végén az olimpiával kapcsolatos megnövekedett feladatai támogatására kapott, és 2009-ben használ fel.
Összesen tehát 2009-ben a MOB kompetenciájába tartozó 1.263,7 millió forintos állami támogatás a 2008. évi 1.871 millió forinthoz képest 608 millióval kevesebb, ami nem olimpiai évben jelent 42,48 százalékos csökkenést.
II. A Nemzeti Sportszövetséghez kapcsolódó támogatások:
6. A szövetségek alaptámogatása a tavalyi évivel azonos összeg, az olimpiai sportágak szövetségeinek esetében 307,5 millió forint.
7. Az AGFIS Világjátékokra történő felkészülésre és a részvételre 80 százalékkal több forrás jut 2009-ben. A tavalyi felosztás arányát figyelembe véve, az olimpiai sportágak esetében ez 32,2 millió forint támogatásnövekedést jelent.
8. A Nemzeti Sportszövetség működési támogatása 31,6 millió forint, a tavalyival megegyező összeg.
III. A Sportegyesületek Országos Szövetségéhez kapcsolódó támogatások:
9. A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) – a 2008. évivel egyező összegű, 115 millió forintos egyesületi támogatáson felül – további 60 millió forintos állami támogatásra írhatott ki pályázatot az egyesületek részére. Ezen felül a 2008. évi Nyári Olimpiai Játékok eredményessége alapján 30 millió forint felosztására tehetett javaslatot. Ez összesen 205 millió forint, ami a 2008. évihez képest 78 százalékos növekedést jelent.
10. A SOSZ működési kiadásainak támogatására 2008. év végén további 5 millió forint extra forrást biztosítottunk a 2009. évi működési támogatásra. Így összesen 7,8 millió forinttal gazdálkodhatnak 2009-ben.
IV. Utánpótlás-programokhoz kapcsolódó támogatások:
11. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Utánpótlás Igazgatósága (NUSI-UPI) által működtetett Sport XXI Utánpótlás-nevelési Program forrásainak 380 millió forinttal történő bővülése 2009-ben lehetővé teszi a programba négy további sportág bevonását (birkózás, evezés, judo, öttusa).
12. Az ugyancsak a NUSI-UPI által működtetett Héraklész-program támogatási összegei, melyek évek óta változatlanok voltak, 2009. évben mintegy 175,6 millió forinttal bővültek.
V. Eseménytámogatáshoz kapcsolódó támogatások:
13. 2009-ben az alábbi, jelentős sport világesemények kerülnek megrendezésre állami támogatással Magyarországon:
Ifjúsági cselgáncs-világbajnokság
Kajak-Kenu síkvízi Világkupa
Junior női kézilabda Európa-bajnokság
Ifjúsági műugró Európa-bajnokság
Női és férfi öttusa Világkupa
Ritmikus gimnasztika Világkupa
Duatlon Európa-bajnokság
Kettesfogathajtó világbajnokság
U23-as vívó-világbajnokság, valamint vívó Világkupák.
Jelentős összegű támogatásban részesül továbbá a Magyar Úszó Szövetség a 2010. évi Úszó-, Műugró-, Szinkronúszó-, és Hosszútávúszó Európa Bajnokság előkészítésére.
14. A Visegrádi Négyek országainak részvételével több sportágban zajló Duna Kupa küzdelemsorozata továbbra is 5 millió forint állami támogatásban részesül, mint a korábbi években.
15. Az Olimpiai Reménységek Versenye 21 sportágban zajló nemzetközi utánpótlás versenysorozat, melynek támogatása 2009-ben 30 millióról 20 millió forintra csökken, a korábbi évek tapasztalatát figyelembe véve, a reális igényeknek megfelelően.
VI. Egyéb támogatások:
16. A Patrónus Program az edzői életpálya biztonságossá és vonzóvá tételét szolgálja, egyúttal visszaállítani kívánja szakmai elismertségét, rangját is. A szakmában sikeres edzők (Patrónusok) feladata, hogy az utánpótlás-nevelés területén dolgozó, fiatal, tehetséges edzőket (Patronáltak) felkaroljanak, képezzenek, segítsenek. A 2007-ben indított programot jelentősen bővítettük 2009-ben, mind az érintett sportágak (atlétika, sportlövészet, torna), mind pedig az edzők számát tekintve. Az összesen 36,96 millió forinttal több (összesen 130,96 millió) forrásnak köszönhetően jelenleg 23 olimpiai sportág mintegy 90 edzője részesül ebben a támogatásban.
17. A Gerevich-ösztöndíj összege 2009-ben értelemszerűen nem tartalmazza a kvalifikációs ösztöndíj 60 millió forintos támogatási összegét, amelyből a 2008. évi pekingi nyári olimpiára kvalifikációt szerző versenyzők részesültek.
18. A sportegészségügy támogatására - OEP és EÜM támogatása nélkül - idén 338,49 millió forint kerül felhasználásra (ez 182 millió forintos növekedést jelent), amiből 205 millió forint sportegészségügyi-, 123,49 millió pedig doppingellenes célokat szolgál, melyek döntő mértékben a versenysport területén kerülnek felhasználásra. A növekedésből többek között az országos sportorvosi hálózat bővítését kívánjuk finanszírozni.
19. 2009-ben az alábbi jelentős létesítmény-fejlesztési beruházásokat tervezzük megvalósítani:
- multifunkcionális edzőcsarnok építése a Fehér úton, mely elsősorban az asztalitenisz, a birkózás és az ökölvívás edzéslehetőségeinek bővítését szolgálja,
- a Császár-Komjádi uszoda felújítása, amely a vízilabda- és az úszósportot segíti,
- a szegedi Maty-éri Kajak-Kenu és evezőspálya mederkotrása, és nemzetközi színvonalú evezős pálya kialakítása,
- a Balatonfüredi Vitorlás és Olimpiai Központ fejlesztése,
- a Budapesti Olimpiai Központ területén lévő gyakorló jégcsarnok felújítása.
A szövetségek költségvetésében ugyan nem jelenik meg, de ugyancsak jelentős támogatást jelent számukra a központi edzőtáborok használata. Az olimpiai központok fenntartására 2009-ben 3,625 Mrd forint költségvetés áll rendelkezésre. A szövetségek ezeket a létesítményeket a piaci ár kb. 10 százalékáért vehetik igénybe.
20. PPP-konstrukcióban az elmúlt két évben összesen 25 sportlétesítmény átadására került sor, az idén további 12 megépítése várható. Az év végére 18 tanuszoda, 18 tornaterem és egy multifunkcionális csarnok készül el ebben a formában. Az állam e konstrukció keretében, 15 éven keresztül nyújt a létesítmények tulajdonosai számára működtetési támogatást, szolgáltatás-vásárlás formájában. 2009-ben erre a célra összesen 1,499 Mrd forint áll rendelkezésre, amiből a használat arányában nagyságrendileg a fele, 750 millió forint a versenysport támogatását jelenti.
21. A Papp László Budapest Sportarénában rendelkezésre álló állami napok – melyeket a szövetségek ugyancsak támogatásként kaphatnak a minisztérium döntése alapján – értéke 6,6 millió forint/ nap. Idén az alábbi sportágak részesülnek ebben a támogatásban: judo (4 nap), jégkorong (2 nap), lovassport (4 nap), ritmikus gimnasztika (4 nap), tenisz (4 nap). Ezek a támogatások jól szolgálják a sportágak népszerűsítését is.
22. 2008-ban több szövetség is részesült egyedi extra támogatásban a 2009. évi feladataik megvalósításának támogatására. Például a Magyar Jégkorong Szövetség az A csoportos világbajnokságra történő felkészülésre, vagy a Magyar Öttusa Szövetség, amely várhatóan jelentős többletkiadásokra számíthat az új szabályok bevezetése nyomán.
23. A kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények rendőri biztosításának támogatására 2009-ben 60 millió forint áll rendelkezésünkre. Ez az összeg a tavalyi évben 150 millió volt, amelynek jelentős részét a működő sportra csoportosítottuk át az idei évi költségvetésben.
24. A sporttudomány területén jelentős támogatást nyújtunk a Magyar Sporttudományi Társaságnak, valamint olyan kutatásokat segítünk (pl. a hálózati kutatási program), melyek ugyancsak a versenysport céljait szolgálhatják.
25. További versenysportos támogatások kerülnek majd felosztásra az év során az egyedi miniszteri keretből, melyek az év közben váratlanul felmerülő igények kielégítését szolgálják. Erre 73,5 millió forint áll rendelkezésre 2009-ben. A tavalyi több mint 100 millió forinttal szemben ez az összeg csökkent, mivel már előre olyan feladatokat finanszíroztunk ennek a terhére, melyekre egyébként nem állt volna rendelkezésre forrás.
26. A 2009. évi költségvetés vitája során döntött az Országgyűlés, az önkormányzatok sportcélú feladatainak 5,08 Mrd forinttal történő támogatásáról (500 Forint/fő). Feltételezzük, hogy ezt a támogatást plusz támogatásként, valóban sportcélokra fordítják majd az önkormányzatok, melynek jelentős hányada (50 százaléka) a versenysportba áramlik (kb. 2,5 Mrd forint).
27. Ugyancsak a 2009. évi költségvetés vitája során döntött az Országgyűlés arról a 250 millió forint összegű támogatásról, mely a helyi önkormányzatok által fenntartott sportlétesítmények felújításának támogatására fordítható (ennek koncentrált felhasználására egyeztetéseket folytatunk a szövetségekkel, konkrét javaslatot kaptunk pl. a Magyar Kajak-Kenu Szövetségtől).


