Vidékre is várják a kiállítást

2009. október 14. szerda, 08:43 - Sz. I./Nagy Szabolcs

Tizenkilenc ezren, köztük száz általános iskola tanulói nézték meg a Csepel Plazában a Kolonics, a sportlegenda című kiállítást, amelyet egy hónapon át, vasárnap estig volt látható. Mintegy húsz vidéki településről jelezték: szívesen látnák vendégül a gyűjteményt.

A kiállítást szeptember 10-én nyitották meg, azzal a céllal, hogy méltó emléket állítson a kenus legendának, s hogy megismertesse a sportágat a látogatókkal. A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok pályafutását harminc tablón mutatták be, személyes tárgyait, érmeit tizenöt vitrinben helyezték el.

Vidékre is várják a kiállítást

A Kolonics Györggyel készült riportokat és valamennyi jelentősebb nemzetközi versenyét két tévé képernyőjén lehetett látni a kiállítás idején. A szervezők időközben elárverezték a Kolonics Emléklapátot, a befolyt összeget ifjú kenus tehetségek támogatására fordítják. A szervezőket nagyjából húsz vidéki közösségi és művelődési ház, illetve önkormányzat kereste meg azzal, hogy szeretnék a kiállítást vendégül látni. Hogy lesz-e folytatás, arról a közeljövőben a sportoló családja és a Kolonics György Alapítvány dönt.

„A szervezésben és az építésben nem voltam benne, ezért nagyon meglepődtem, amikor a megnyitóra a terembe léptem – mondta Kozmann György, aki két világbajnoki aranyérmet és egy olimpiai bronzot szerzett Kolonics Györggyel. – Széles spektrumban mutatták be Koló pályafutását, és láthatóvá tettek minden olyan pozitívumot, amit Kolóból sugárzott a fiatalok felé.

„Kétszer voltam a kiállításon tárlatvezető, de azon kívül még kétszer kilátogattam – árulta el Horváth Csaba, aki 11 világbajnoki címet „evezett össze” párosban és négyesben Kolóval. – Rengeteg diák jött, hogy megnézze a kiállítást. Személyesen keresett meg néhány tanár, hogy meséljek az akkori időkről a tanítványaiknak. Azóta jártam már az újpalotai általános iskolában, és élménybeszámolót tartottam három osztálynak.”

Angyal Zoltán, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint megható volt ennyi embert látni a kiállításon. „Egyelőre nem tudjuk, lesz-e folytatás – nyilatkozta az egykori kajak-kenu szövetségi kapitány. – Nagyban függ a család véleményétől, mi a következő kuratóriumi ülésen döntünk erről. Sok megkeresés érkezett, és én személy szerint azt szeretném, ha a sportág bázisaiba, Győrbe, Szolnokra és Szegedre is eljutna. Az alapítvány életében most új fejezet kezdődik, Koló emlékének ápolása mellett a szellemi hagyatékával is kell foglalkoznunk. A gyerekek egészségre nevelését szeretnénk kiterjeszteni az egész társadalom egészségtudatának, mozgásigényének javítására. Ez óriási feladat lesz, méltó Koló emlékéhez, amihez szívesen veszünk minden segítséget. A kajak-kenu sport ígéretes fiataljainak eddig is ajándékoztunk különböző eszközöket, hajókat, vándorserlegeket, de szeretnénk folytatni is.”

További információ:
www.kolonicsgyorgy.hu