Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 13 látogatónk van.Meghalt Juan Antonio Samaranch
Szerdán 13.25 órakor, 89 éves korában elhunyt Juan Antonio Samaranch, a NOB örökös tiszteletbeli elnöke, aki 1980-2001. között állt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén. Kedden este szállították kórházba szülővárosában, Barcelonában. Az állapota szerda délelőtt kritikussá vált, és lélegeztető gépre kellett kapcsolni. „Samaranch állapota súlyos, és sajnos nem lehetünk optimisták a felépülését illetően a kora és a krónikus szívbetegsége miatt" – nyilatkozta akkor a kórház belgyógyászati vezetője, Rafael Esteban.
Juan Antonio Samaranch 1920. július 17-én, Barcelonában született. A közgazdász végzettségű sportdiplomata több bankban végrehajtó bizottsági tag, majd Spanyolország moszkvai és ulánbátori nagykövete volt. 1966-ban lett a NOB tagja, 1968-1975, valamint 1979-1980 között a testület protokollfőnöke, 1970-től 1978-ig, illetve 1979 után végrehajtó bizottsági tag, 1974-től 1978-ig alelnök volt, majd 1980-ban választották meg elnöknek. Befolyását visszavonulása után is megőrizte, többek között utóda, Jacques Rogge megválasztásában is szerepet játszott.
Rendkívül feszült politikai légkörben vette át a világ legjelentősebb sportszervezetének irányítását. Az 1980. évi moszkvai olimpiát, majd a négy évvel későbbi Los Angeles-i játékokat is bojkottálta a világ egy-egy része. Ráadásul az 1984-es rendezésre egyedül az amerikai város jelentkezett, azaz az olimpiai mozgalom nagyon nehéz időszakon ment keresztül.
Samaranch egyik fő érdeme az volt, hogy megerősítette a NOB pénzügyi alapjait, és ismét vonzóvá tette mindenki számára a játékokat. Ezzel párhuzamosan elérte, hogy a versenyeken továbbra se legyenek hirdetések, és a különböző sportágak eseményeinek lebonyolítási rendjéről a döntő szót továbbra is a NOB mondja ki. Ugyancsak a pozitívumok közé tartozik, hogy a játékokba egyre inkább bevonta a profikat, és az olimpia univerzálissá vált.
Hat nyelven – katalánul, spanyolul, franciául, angolul, oroszul és németül – beszélt. Tíz éve megözvegyült, felesége, Maria Teresa Salisachs-Rowe – akit 1955-ben vett el – 2000-ben hunyt el. Gyermekei: Maria Teresa és Juan Antonio Samaranch Salisachs. Juan Antonio Samaranchot, április 22-én (csütörtökön) Barcelonában kísérik utolsó útjára. A NOB közleménye szerint Lausanne-ban gyászmisén emlékeznek az örökös tiszteletbeli elnökre.
„Nem találok szavakat, hogy kifejezzem az olimpiai család fájdalmát. Nagyszerű embert veszítettünk el, egy mentort, barátot, aki hosszú életét az olimpiának szentelte" – fogalmazott Jacques Rogge, a NOB jelenlegi elnöke.
Juan Antonio Samaranch többször járt hazánkban, utoljára 2005-ben, a budapesti birkózó-világbajnokságon, illetve a MOB 110. születésnapi ünnepségén, Jacques Rogge kíséretében.


