Móna István temetése

2010. július 29. csütörtök, 13:05 - Sz. I. Forrás: mob.hu

Súlyos veszteség érte a magyar sportot, az öttusát, a vívást és a Bp. Honvédot: meghalt Móna István olimpiai és világbajnok öttusázó, aki 1987-től volt a Honvéd-vívók szakosztályvezetője, 2002-től pedig az öttusaszakosztály szakmai irányítója is. A hatvanas években a Balczó András, Móna István, Török Ferenc összeállítású öttusacsapat tagjaként négy világbajnoki, majd 1968-ban olimpiai bajnoki címet nyert. Az aktív sportolástól 1970-ben vonult vissza. 1992-től volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
Móna Istvánt augusztus 11-én, szerdán 14 órakor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Móna István temetése

„Móna István édesapja ismert középtávfutó volt Nyíregyházán – kezdődik a nekrológ a MOB honlapján. – Az a bizonyos alma azonban ez esetben messze esett a fájától, hiszen a kiváló öttusázó nem nagyon kedvelte a futást. A páston volt a legjobb, vívásban is a válogatottságig vitte. Balczó András és Török Ferenc társaságában igazi csapatemberként szerepelt, s négyszer nyerték a világbajnokságot. Tokióban emlékezetes fegyelmi vétsége miatt nem indulhatott. De azután Mexikóban már a győzelmi emelvényre szólították  az aranyérmes csapatot. A sokszor bántóan szókimondó, fanyar humorú, de csupa szív, segítőkész sportember, ügyvédi hivatásának gyakorlása mellett, elvállalta a Bp. Honvéd vívószakosztályának vezetését. Rendkívül boldog volt, amikor Nagy Tímea, akinek pályafutását önzetlenül segítette, Sydneyben éppen 60. születésnapján nyerte első olimpiai bajnokságát, s négy év múlva Athénben megismételte győzelmét.
Nevelt fia, Kulcsár Krisztián Barcelonában és Athénben tagja volt az olimpiai ezüstérmes párbajtőr csapatnak. Egyéni világbajnokságot is nyert, többszörös világ- és Európa-bajnok csapat tagja volt.
Móna István dolgozta ki az Olimpiai Bajnokok Klubja alapszabályát, és az alapító Lemhényi Dezső mellett a klub alelnöki tisztét töltötte be.
Sikereire és kudarcaira olykor sértő őszinteséggel, nyers modorban emlékezett Élettusa címmel megjelent kötetében, amelynek tavaly őszi bemutatóján betegsége miatt már nem lehetett jelen. Most örökre búcsúra kényszerült  az olimpiai családtól, és kedvenceitől, a Bp. Honvéd vívóitól.”