Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 27 látogatónk van.Egyedül Borkai Zsolt kandidált
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a november 20-i közgyűlésre írta ki az elnökválasztást. A pályázóknak – az alapszabály előírása szerint – a közgyűlés előtt tíz nappal kell kandidálniuk. A ma lejárt határidőre egyedül Borkai Zsolt olimpiai bajnok, a MOB alelnöke, Győr polgármestere küldte be a pályázatát. Az ajánlói: Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok, a NOB tagja, Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok, a MOB alelnöke és – az olimpiai bajnokok képviseletében – Dömötör Zoltán.
Az új elnök megválasztásához a határozatképes közgyűlésen jelenlévő tagok több mint felének „igen” szavazata szükséges.
„Megtiszteltetés, hogy sokan kérték: induljak az elnökválasztáson. Jól esik, hogy úgy látják, méltó lehetek a posztra. Tisztában vagyok azzal, hogy a választás még előttünk van, és sportnyelven szólva, a meccset még nem fújták le" - mondta az MTI-nek a 45 esztendős Borkai Zsolt, aki lólengésben az 1988-as szöuli olimpián és az 1987-es rotterdami világbajnokságon lett aranyérmes, nyújtón pedig Európa-bajnokságot nyert 1985-ben Oslóban.
Hozzátette: amennyiben megválasztják, kibővített csapattal - többek között azokkal, akik eddig is rengeteg munkával segítették a MOB-ot - szeretné vezetni a szervezetet. A megnövekedett feladatai miatt leköszön az Országgyűlés rendészeti és honvédelmi bizottsági tagságáról. A többi tisztségéről - mivel a MOB elnöke társadalmi munkában látja el feladatát - nem kíván lemondani.


