Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 51 látogatónk van.Végső búcsú, egy szál virággal
December 2-án 13 órakor vesznek végső búcsút Polyák Imrétől: a 78 éves korában elhunyt olimpiai bajnok emlékére gyászmisét mutatnak be a Szent István Bazilikában. A misét dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke celebrálja, a sporttársadalom nevében dr. Hegedüs Csaba búcsúzik az évszázad birkózójától. A gyászolók 11.30 órától róhatják le kegyeletüket. A szertartás után szűk körben helyezik el az urnát a Bazilika altemplomában. Ennek megfelelő a család kérése: rója le a kegyeletét mindenki egyetlen szál virággal, azt a Bazilika kupolatermében helyezheti el.
(A valószínűleg utolsó fotó néhány hete, a műtéte után, az otthonában készült Polyák Imréről.)
November 15-én,gyógyíthatatlan betegség következtében, rövid szenvedés után, 78 éves korában meghalt Polyák Imre olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, az Évszázad Birkózója. Az Újpesti (Budapesti) Dózsa legendás versenyzője három ezüstérem (1952, 1956, 1960) után 1964-ben lett a kötöttfogás olimpiai bajnoka pehelysúlyban. A SOSZ részvétnyilatkozatot tett közzé. (A grúz birkózószövetség jelezte, hogy Polyák Imre temetésén részt vesz az egykori nagy ellenfél, Roman Rurua.)
Polyák Imre 1932. április 16-án született Kecskeméten. Legendává vált azzal, hogy három olimpiai ezüstérem után – 32 évesen – nekifutott a negyedik olimpiájának is, és megszerezte azt az aranyat, amelyre feltette az életét. A sportbarátok a „három nagy P” egyikeként emlegették, Puskás Ferenc és Papp László mellett. Az 1958. évi világbajnokságon telt ház ünnepelte mámorosan az újabb aranyérmét a margitszigeti teniszstadionban.
Részlet Szekeres István 2003-ban megjelent, Az évszázad birkózója című könyvéből:
„Igaz, hogy Papp Lacinak még az edzőpartnere is voltál?
- Annyi igaz belőle, hogy Melbourne-ben, az olimpián csakugyan edzettünk együtt. De ez azért volt, mert szanaszét laktunk a városban, mi Lacival közelebb egymáshoz. Nem minden edzésre tudott összegyűlni minden bunyós, és amikor neki éppen nem volt partnere, velem dulakodott, vagyis amolyan birkózásféleséget csináltunk, mint ahogy ugyanazzal a kajakosok és pólósok is szerettek velünk bemelegíteni. Pappra visszatérve: mindig jóban voltunk, Laci nagyon rendes haver volt, és nagyon szeretett együtt focizni a birkózókkal. Hát persze, mert mi profik voltunk!... Egyszer beöltöztünk Real Madridnak, mint verhetetlen csapat, és akkor Lacit is leigazoltuk. Jött is, és büszke volt rá.”
Pályafutásának különlegessége, hogy – noha természetesen ő is kaphatott volna sportállást – a birkózás mellett dolgozott is. A rendőrség ügyfélszolgálatán sok-sok emberrel találkozott naponta. Hajnalban edzett egy nagyot: futott, ugrókötelezett – egyedül, majd délután a válogatott keret többi tagjával birkózott, sokszor késő estig.
Polyák Imre húszévesen, az 1952. évi helsinki olimpián mutatkozott be, 1954-ben főiskolai világbajnokságot nyert. Az 1955-ös, az 1958-as és az 1962-es vb-n arany-, 1961-ben és 1963-ban pedig ezüstérmes lett. 1952-1964 között 12 országos egyéni bajnokságot nyert, 1958-ban és 1962-ben Magyarországon az év sportolójának választották. Volt edző a kötöttfogású válogatott mellett és az Újpesti Dózsában. A hetvenes évek közepétől az újpesti szakosztály elnöke volt. 1979-ben a válogatott szaktanácsadójának kérte fel Hegedüs Csaba, az akkor kinevezett szövetségi kapitány. Idehaza 1996-ban a Halhatatlanok Klubjának tagja lett, 2000-ben megválasztották az Évszázad Birkózójának. 2000-ben a nemzetközi szövetség az évszázad második legjobb kötöttfogású versenyzőjeként rangsorolta. 2003-ban az Egyesült Államokban bejelentették a birkózás Hírnév Csarnokának (Hall of Fame) létrehozását, és közzétették az első tíz kiválasztott nevét. Polyák Imre is köztük volt.
Polyák Imre temetéséről a Magyar Birkózó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság intézkedik.
A SOSZ részvétnyilakozata
Megrendülten fogadtuk a birkózólegenda, Polyák Imre halálhírét. Elment egy igazi példakép, aki három olimpiai ezüst után negyedszer is nekivágott, és 32 évesen mégis megszerezte azt az aranyérmet, amelyre az életét tette fel. Az Újpesti (Budapesti) Dózsa versenyzője a sportolói munkamorál példaképe is volt. A sport mellett mindvégig dolgozott is, mert a rendőri munkát a hivatásának tekintette, így aztán hajnalban, majd délutántól a késő esti órákig edzett, s bár elképesztő mennyiségű munkát végzett el a szőnyegen, azt mindig örömmel és fáradhatatlanul tette. A három világbajnoki cím, a négy olimpiai érem alapján méltán lett az Évszázad Birkózója, a Nemzet Sportolója, és került be a nemzetközi Hírnév Csarnokába.
Polyák Imre, megköszönjük a magyar sportnak, a hazának szerzett diadalaidat, és az örök időkre szóló példádat. Nyugodj békében!
Kifejezzük legmélyebb együttérzésünket az elhunyt családjának és a birkózótársadalomnak.
Sportegyesületek Országos Szövetsége


