Olimpiacentrikus támogatás

2011. február 7. hétfő, 19:59 - Sz. I. Forrás: mob.hu

A MOB főtitkári értekezletén Molnár Zoltán főtitkár és dr. Szabó Tamás alelnök, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója közérdekű kérdésekről, az idei költségvetésről, a Gerevich-ösztöndíj átalakításáról és a Héraklész-program folytatásáról tájékoztatta a sportági szakszövetségek főtitkárait. Az értekezleten a SOSZ-t Stevik Péter igazgató képviselte. A sportegyesületi műhelytámogatás elosztása a MOB hatáskörébe került át, a kétszáz-millió az olimpiára készülő versenyzőket foglalkoztató szakosztályoknak jár.

Olimpiacentrikus támogatás

Az olimpiai felkészülésre szánt 2.1 milliárd elosztási javaslatát a köztestület vezetőivel, majd 19 sportág képviselőivel egyeztették. A támogatási összegek közismertek; a MOB és a SOSZ honlapján is elérhetők. Elhangzott: az összeg 40 százalékának elosztásában az elmúlt három év eredményességét vették alapul, de egyetlen szövetségnek sem jut kevesebb, mint tavaly.
A sportegyesületek támogatása a múlt évi 175 millióról 200 millióra nő. Az elosztás azonban nem a SOSZ hatáskörébe tartozik. A pénz az egyes sportági szakszövetségek javaslata alapján az olimpiára készülő versenyzőket foglalkoztató szakosztályoknak jut, a MOB jóváhagyásával.
Felmerült a kérdés: mikor juthatnak pénzhez a szövetségek? A főtitkár megnyugtató válasszal szolgált, hiszen a MOB, a bajban lévő szövetségeket az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is igyekszik előleggel segíteni. Az idei támogatás átutalására a részleteket tisztázó végrehajtási utasítás elkészülte után, előreláthatóan február végén kerül sor, de mindenképpen korábban, mint az elmúlt években bármikor. A szerződések aláírásakor az összeg ötven, az elszámolás után további negyven százalékot kaphatnak meg a szövetségek, míg tíz százalékból tartalékot képeznek.
Felhívták a szövetségek figyelmét az eddiginél szigorúbb, következetesebb, szakmai ellenőrzéssel kiegészített elszámolási rendre. Az elszámolás ellenőrzése korábban a MOB-ban – megfelelő munkaerő hiányában – jórészt formális volt. Az állami adminisztráció pedig főleg az előírások betű szerinti betartásával törődött, azt sem fogadta el, ha mondjuk egy elszámolási papír széle hiányzott.
Természetesen folytatódnak a sikeres utánpótlás-nevelési programok. Szeretnék elérni, hogy a Sport XXI és a Héraklész-program azonos sportágakat támogasson, azaz emelni kívánják a támogatott sportágak számát.
További részletek a MOB honlapján: www.mob.hu.