Kereső
A SOSZról
Szervezeti felépítés
Pályázatok
Ki olvas minket?
Jelenleg 47 látogatónk van.Tíz érem, három arany a londoni cél
Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának legutóbbi ülésén az olimpiai felkészülés volt az egyik napirendi pont. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az ülésen elmondta: 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése, a nemzetek rangsorában pedig a huszadik hely a kitűzött cél. Bár a sportolók száma csökkent, a sportegyesületekben folyó szakmai munka magas színvonala garantálhatja a jó szereplést.
A MOB elnöke az ülésen emlékeztetett arra, hogy eddig tíz sportágban hetvenkilenc versenyző szerzett londoni kvótát, majd hozzátette, ha minden a legkedvezőbben alakulna, még további száz sportoló kvalifikálhatná magát. „Ezt természetesen nem várják el a versenyzőinktől, de a 140 fős csapatlétszámot elérhetőnek tartjuk. Bár a sportolói létszám csökkent idehaza, a magyar klubokban folyó magas színvonalú szakmai munka garantálhatja a jó szereplést” – fogalmazott Borkai, majd hozzátette, hogy Londonban a pekingi eredmény megismétlése, vagyis tíz érem, közte három arany megszerzése, a nemzetek rangsorában pedig a huszadik hely elérése a cél.
Borkai arról is beszélt: a MOB a magyar sportolók tiszta versenyzését is kiemelten fontosnak tartja, ezért idén több mint kilencszáz doppingvizsgálatot tartottak, s jövőre minden kiutazó versenyzőt legalább háromszor ellenőrzik. Ugyanakkor elismerte, hogy a doppingmentességet száz százalékig még így sem lehet garantálni.
A kérdés kapcsán Szilágyi György jobbikos képviselő kérdésére válaszolva a MOB elnöke elmondta: elküldte levelét Pars Krisztián érdekében a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, de válasz még nem érkezett. „Azt kértem a NOB-tól, vizsgálják felül a fehérorosz kalapácsvetőktől Pekingben levett mintát, hogy nem tartalmaznak-e olyan anyagokat, amelyek jelenléte doppingvétségnek minősül.” Hangsúlyozta viszont, hogy a fehérorosz kalapácsvetők doppingügyének jogi folyamatában a MOB nem vett részt, mert nincs rá jogosultsága.
Borkai szerint mivel a sport- és turizmusbizottság több olyan módosító indítványt is benyújt a 2012-es költségvetéshez, amelyek valamilyen formában növelhetik a MOB, illetve az olimpiai felkészülés támogatását, ezért minden akadály elhárult a sportolók nyugodt felkészülése elől.
Borkai szerint már rendezett azoknak a sportolóknak a sportegészségügyi ellátása, akiknek még esélyük van az olimpiai szereplés kiharcolására. Az elnök hozzátette: ehhez már csak egyetlen okmány, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egészségügyi államtitkársága, valamint a sportolóknak kiemelt ellátást biztosító klinikák és kórházak közötti megállapodás aláírására van szükség, amelyre rövidesen sor kerülhet.
Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) főigazgatója az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításáról tartott beszámolót. Elmondta, hogy idén eddig 4500 sportolót láttak el az olimpiai rendelőben, kitűnő a kapcsolatuk a MOB-bal, s hamarosan elindítják a 06-80-LON-DON számon hívható központot is. Ezen a számon az olimpiai kerettagok ingyenesen kapnak tanácsot, hogy sérülésükkel, betegségükkel hová kell fordulniuk a leggyorsabb ellátás érdekében. A főigazgató ugyanakkor elismerte, hogy a magas színvonalú sportegészségügyi ellátás két legfőbb akadálya az OSEI-nél a nem elég korszerű informatikai, valamint infrastrukturális háttér. „Tíz-tizenkét év a hátrányunk" – hangsúlyozta.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke arról beszélt, hogy sokkal kedvezőbb körülmények között tudnak készülni Londonra, mint négy évvel ezelőtt Pekingre, ám a paralimpikonok megfelelő sportegészségügyi és a sporttudományos hátterének megteremtése terén még bőven van teendő, figyelembe véve a hatalmas fejlődést, például azt, hogy az 50 méteres gyorsúszásban 10 év alatt kilenc másodpercet javult a világcsúcs. Hozzátette: Londonban szeretnék túlszárnyalni a pekingi eredményüket, s az akkori öttel szemben most hét érem megszerzését tűzték ki célul. Probléma viszont, hogy a paralimpiára készülő magyar versenyzők között vannak alultápláltak, akad például olyan, aki naponta mindössze három szál virslit és két zsömlét eszik. Kérte a bizottságot, hogy a kiemelkedően magas olimpiai jutalmazás helyett inkább a versenyzők felkészülésének komolyabb mértékű támogatására irányítsák a forrásokat.
A bizottság megvitatta az új sporttörvény tervezetét, amelyet 12 igen és 5 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találtak a képviselők. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke – a törvénytervezet egyik beterjesztője – szerint olyan sportirányítási rendszerre kívánnak ezzel áttérni, amely Francia-, Német- és Olaszországban már működik. „Az új sporttörvénnyel a sportirányítás társadalmasításának alapkövét tesszük le, s a finanszírozást igyekszünk egyszerűbbé, átláthatóbbá tenni” – hangsúlyozta. Bánki szerint az új sporttörvény általános vitájára jövő hétfőn este kerülhet sor a Parlamentben, s a jogszabály várhatóan január elején fog életbe lépni.
Az ellenzéki képviselők elsősorban amiatt támadták a törvénytervezetet, hogy túlságosan centralizált, és túl sok jogosultságot ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak.


